Keresés

Sminktanfolyam - Sminkmester

Sminkmester sminktanfolyamKuna Valéria

először énekesnőként és modellként találkozott a sminkelés művészetével, majd később ő maga is elsajátította a szakma minden fortélyát. 2004-ben kezdte tanulmányait Ágoston Melinda és Rikk Ágnes sminkmestereknél, és néhány év elteltével az Il Makiage sminkiskolában vette   át diplomáját. Sminkesként portfólió fotózásokon, magazin fotózásokon, esküvőkön illetve kifutóra és színpadra sminkelt. A 2007-ben és 2010-ben megrendezett "The Next Model of Hungary" szakmai tanácsadója és sminkese volt.
Meggyőződése, hogy semmi sem tesz szebbé egy nőt, mint a tudat, hogy gyönyörű - és ehhez elengedhetetlen a szép smink, amit egy kevés tanulással bárki könnyedén elsajátíthat!

Jakal Miri

 2004-ben kapta meg diplomáját az Il-Makiage make-up iskolában. Az azóta eltelt 6 évben szabadúszó Sminkmester sminktanfolyamsminkesként dolgozott különböző projektekben, modellfotózásban, divatfotózásban, esküvői és egyéb alkalmi sminkeken, illetve workshopokat tartott sminkelést tanulni vágyóknak. “Mindig is szerettem a színeket és a színekkel elérhető hatásokat mind a sminkben, mind a festészetben. Remek érzés egy szép nőből még szebbet varázsolni. Hiszem, hogy a szépség belülről fakad, és a smink segít kiemelni azt. A legizgalmasabb számomra megtanítani a nőket, hogyan használják a sminkművészetet annak érdekében, hogy megvalósíthassák önmagukat.”

Miri angol nyelven oktat.

Időpontok:

Előzetes bejelentkezés alapján rugalmas.

Sminktanfolyam anyaga itt

Sminktanfolyam árak:

3 órás smink workshop  6 000 Ft/fő három fős csoport esetén

(Ha hármas csoportban szeretnél tanulni, de nincs barátnőd, aki eljönne veled, akkor is hívj minket bátran, mert segítünk a csoportalkotásban!)

8 000 Ft/fő két fős csoport esetén

12 000 Ft/fő egyedül
 

árak pikkelysömör rádiófrekvenciás vitiligo frakcionális köröm villanófényes ráncok zsírbontás tripollar masszázs hajszálértágulatok lézer hámlasztás pattanás kozmetika svédmasszázs szőrtelenítés bőrfiatalítás narancsbőr benőtt dermaroller kozmetikai pedikűr akné bőrfeszesítés ráncfeltöltés szemölcsök szőrtelenítés árak mikrodermabrázió aknés ránctalanítás arckezelés egészségpénztár hegek ekcéma fizetési lehetőségek kezeléssorozat manikűr juvéderm hyaluronsav kozmetika árak sminktanfolyam garancia striák izzadás ránc értágulatok fényterápia kapcsolat üdülési orvos akupresszúra bőrgyógyászat lézeres hámlasztás pénzvisszafizetési benőtt köröm pattanásos szakorvos rádiófrekvenciás kezelés árak feszesítő ajakfeltöltés cellulit vistabel anyajegyvizsgálat fotók műtét izzadáskezelés bőrgyógyász hiperhidrózis sminkmester smink nyomásterápiás arcmasszázs bőrfiatalító hyaluronsavas ránctalanítás gyik tünetmentesítő ránctalanító pigmentfoltok anyajegylevétel anyajegy levétele ránctalanítás lézerrel ráncfeltöltés gyik tripollar várható eredmény dermaroller kezelés dermaroller árak pattanás kezelése aknés hegek lézerrel dermatoszkópia testkezelések lézerkezelés aknés hegek melanoma condyloma májfolt arcfiatalítás anyajegyek várható eredmény test frakcionális lézerkezelés árak aknés hegek kezelése toka repigmentáció uvb fényterápia nyomásterápia rádiófrekvenciás kezelés lichen ruber planus rádiófrekvenciás zsírbontás tripollar árak arcon szakorvosaink villanófényes kezelés alakformálás végleges szőrtelenítés frakcionális lézeres arcfiatalítás tripollar arcon rádiófrekvenciás árak arcon tripollar bőrfeszesítés arcon akné kezelése arckezelések ajakvastagítás ekcéma kezelése testkezelés 311 nm műtét árak psoriasis villanófény pszoriázis szűkspektrumú uvb nyomásterápiás árak ajándékutalvány uvb fényterápia árak kezelés narancsbőrkezelés aknékezelés pattanások cellulitisz frakcionális lézerkezelés

Ablak bezárása   X